Kicsiny falunk idősebb lakói a régmúlt időkről meséltek nekünk...
A Katona levele
Tudatom Kedves jó Anyámat, hogy végre is el kellett menni Egerbe, a csatába. Amikor elment Egerből Kedves Édesanyám, még aznap fel kellett öltözni az új ruhába, és mindenféle szükségleteket kikaptunk. Éppen Úrnapján történt, mikor boldogan mulatoztunk szobánkba. Egyszer jött a sürgöny, hogy el kell készülni, mert baj van: a harcvonalaink egyes részein már betört az ellenség.
Jer, hát menjünk, jönnek az Oroszok! Hazánk szép faluját akarják meghódítani, tehát menjünk gyorsan, menjünk, és kergessük ki hazánkból, és bosszuljuk meg testvéreink hősies halálát. Akik dicsőséggel áldozták fel életüket, szép életüket hazájukért, szüleikért, feleségükért, és minden hozzájuk tartozókért. Nem lehet azonban tudni, hogy nem-e mi is azok soraiba jutunk. Nem-e harctéren folyik ki ifjú piros vérünk, de ha csakugyan az a sors várna, akkor sem kell elcsüggedni, hanem ki kell tartani a végsőkig. Bátran kell követni elesett hőseink példáját.
Emlékszek rá Kedves Édesanyám, mikor Egerbe volt vélem, és köszönt el tőlem, és hogy erős természetem dacára is sírtam, sírásra fakadtam ki, mert hisz tudtam, hogy úgyis ki kell menni, és tudtam én, hogy magukhoz úgysem tudok jönni szabadságra, és igen rosszul esett, hogy talán nem is látom meg többé azt a jó Anyámat, kivel még percig sem lehettem, és nem is lehetek. Ez esett szívem legnagyobb terhére. Ezáltal kérem Kedves Édesanyámat, hogy engedje meg egy nótát eldalolni, mert hisz utoljára hallott engem dalolni, utoljára borult rám a vonatban és mondta keserves szívvel, hogy nem látlak többé Kedves gyermekem! Jól esett szívemnek, hogy legalább életében megsirathatott. Holtomkor nem fog távolról sem látni.