Kisbózsva ősi település, bronzkori kard maradványt is találtak területén. Az Árpád korban az Abaúji várbirtok része volt. A település neve valószínű a Bors személynév szláv változata. Más értelmezés szerint a "Bors vize" jelentésű. A -va, -vüa Árpád-kori nyelven vizet jelentet. A vár Bórsva nevű földjét 1254-ben IV. Béla, követségi szolgálataiért, jutalmul ajándékozta Bagamér fiának, a Rákóczi család ősének. Ez az első írásos emlék a településről. Ebben az időben valószínűleg még lakatlan volt a terület, benépesedése csak évszázadokkal később következett be. Híresebb gazdái között találjuk Perényieket. A török uralom alatt a település kihalt, újabb benépesülése a XIII. században történt. Ebben az időszakban az itt élő nemzetiségek vallásuk alapján is elkülönültek, így beszélhetünk református magyarokról, római katolikus tótokról és görög katolikus ruténokról. A Bombelles grófi család kastélyát, a legenda szerint I. Miklós cár építtetett száműzött udvarhölgyének. Később gróf Lónyai Menyhért tulajdona lett. Erre haladt a Károlyi-gróf által építtetett keskeny nyomtávú vasút, melyet sajnos már régen megszüntettek.
Nagybózsva területén, - a régészeti leletek tanúsága szerint - már a kőkorban is lakott ember. Bőven állt itt rendelkezésére egy számára fontos ásvány az obszidián. Ma is kerülnek elő pattintott szakócák, nyílhegyek.
A honfoglalás idején még összefüggő erdőség borította az Zempléni-hegységet. Az itt található mai települések erdőirtások helyére épültek. Ennek emlékét ma is őrzi néhány környékbeli helység neve.
A falu területén található, regényes fekvésű sziklához monda fűződik, mely szerint IV. Béla itt pihent meg a tatárjárás idején. Erről is kapta a nevét, "Bélakő".
Az Árpád korban még királyi birtokként szerepelt. Eladományozására csak a XV. században került sor, ekkor egyrészt a Perényi család birtokába került. A XVI. században egy ideig a Cseh család volt a tulajdonosa, majd ismét visszakerült a Perényiekhez. A következő évszázadban, Kisbózsvához hasonlóan, szinte teljesen elnéptelenedet és csak a XVIII. század második felétől kezdet ismét benépesedni.
Lakói a XX. század első felében körülbelül fele-fele arányban reformátusok és római katolikusok voltak, csekély görög katolikus és Ágostoni evangélikus kisebbséggel. Ekkoriban /1854/ református temploma már volt a falunak.
A gyermekek oktatását egy állami népiskola és egy állami általános továbbképző iskola biztosította. 1851-ben fűrészmalom, 1906-ban szélmalom működött itt.

Történelmünk, kultúránk fontos részét képviselik a különböző korokból ránk maradt építészeti alkotások, műemlékek, régészeti lelőhelyek. Ezek a települések, kistérségek arculatának jellegzetes meghatározói, így védelmük, állaguk megóvása közös érdekünk. Ez nemcsak egyes épületek, hanem jellegzetes utcasorok, népi építészeti alkotások és a településképi együttes egészét érintik.